SIGNALSOFT

Braunschweig Hbf.

A SignalSoft legújabb szimulációja a Sp Dr S 60 típusú biztosító berendezést valósítja meg. Leginkább a Magyarországon legismertebb Domino 70 tudáshoz hasonló funkciókban és működésében. A dobozos termék ettől a héttől kezdve elérhető, így itt az alkalom, hogy bemutatásra kerüljön mit is tud a Stellwerk Simulator Volume 2-ben megtalálható Braunschweig főpályaudvara forgalomirányító szempontból.

 

Áttekintve a panoráma táblát balról jobbra haladva, először Teufelsspring körzetével találkozhatunk. A felső kétvágányos kapcsolat nagy utasforgalmat lát el, kapcsolat Hannover és Hilsdessheim felé, innen sok nemzetközi vonat érkezik Amsterdam és Párizs felől. Az alsó egyvágányos szakasz egy tehervonal Beddingen felé. Gabelunk körzete nem túl érdekes, néha érkezhet teherforgalom a 2-es számú tolatókörzetbe.
Okerbrücke körzete már érdekesebb, itt is előfordulhat mozgás a tolatókörzetbe, illetve a pályaudvar déli körzetéből itt tudnak a vonatok áthaladni Rüningen(HRUE) felé és onnan Salzgitter, Wolfenbüttel, Seesen, Goslar, Bad Harzburg, Göttingen és Frankfurt irányába.
Braunschweig nyugat és keleti része a platformokon kívül sok kihúzót és tároló vágányt tartalmaz kisebb és nagyobb vonatok rendezésének céljából. Komolyabb tolatásokra a keleti oldalon található rendező-pályaudvaron van lehetőség.

Schmiedekamp körzet egy nagyobb elágazás, itt található átmenő személyforgalom és nagymértékű teherforgalom is. Buchhorst körzet szinte teljesen automata üzemben működő kétvágányú szakasz, néha a tolató körzetből jöhetnek vonatok, de a fő forgalmat a nemzetközi és helyi személyforgalom teszi ki Berlin felé. Mückenburg egy kicsi, de sok figyelmet kívánó elágazás, az egyvágányozás miatt Gliesmarode(HGLI) szomszédtól kell koordinálni a meneszteni szándékozott vonatokról, és állítgatni kell az EaGT kapcsolóval a menetirányt is. Lünischteit az utolsó kis szakasz a panel jobb felső részén, Gliesmarode közvetlen szomszédja. A yardról és a yardra(Stellwerk 7) tartó forgalom itt megy keresztül.

A vonatok menetét itt is vágányutak biztosítják, a rendszer képes váltó-oldalvédelmet biztosítani, valamint megcsúszási utat is kezel. Kétféle vágányutat tud ez a rendszer is lekezelni, tolató és normál vágányutat. Berendezés meghibásodása esetén lehetőség van a váltók kézi lezárására, adott esetben rádión vagy írásos engedélyt adni a vonatszemélyzetnek vörös jelző meghaladására. A vágányutak feloldódhatnak automatikusan, ha a vonat végighaladt a biztosított útvonalon, vagy oldhatjuk normál kézi oldással (FRT), ha még sincs szükség a lezárt vágányútra. Ha valamiért a vonat csak részben halad végig a vágányúton, és szükség van annak feloldására, azt csak a számozott kényszeroldás kapcsolóval tehetjük meg (FHT). A valóságban ilyenkor naplózhatjuk is az okát, itt azonban ez nem került megvalósításra.
Az automata térközlelzők zavaránál hasznosak lehetnek az SGT (jelző visszaállítás) és HaGT (jelzőt megálljba) gombok.
A szimulációban előfordulnak főjelzővel kombinált tolatási jelzők, a piros gombok a főjelzőkhöz, a szürke gombok a tolatási jelzőkhöz tartoznak.
A főpályaudvartól távolabbi hosszabb szakaszokon találhatóak u.n. blokkok, ahol blokkjelzők biztosítják a blokk szakasz ki és bejáratát.
A jelzők nagy részét kapcsolhatjuk automata üzembe, ilyenkor a váltók előtti automata jelzők a vonatszámozás alapján képesek meghatározni, hogy melyik útvonalon küldjék tovább a menetet. Ez az üzemmód eléggé kényes, azt tapasztaltam, hogy sűrűbb követés esetén sok kézi beavatkozást igényel. Tipikusan a vonatszám előtti szám (1-9) tartalmazza a célkörzetet:

1. Kelet-nyugat irányú forgalom Gross Gleidingen (HGGL) és Schandelah irányába (sárga vonal)
2. Braunschweig pályaudvarra tartó forgalom
4. Okerbrücke (HRUE zöld vonal) és Gliesmarode(HGLI) forgalma
5. Beddingen, Gliesmarode és Braunschweig Hbf Shunting Yard 7-et érintő mozgások

A korábbi verziókból megszokott hasznos funkció a vonalas menetrendi ábra, ami nagyon hasznos tud lenni, ha meg akarjuk állapítani, hogy párhuzamosan érkező menetek közül melyikkel kell előbb foglalkoznunk.

Újdonság az állomási vágányfoglaltság ablak, ahol láthatjuk, hogy az adott vonat honnan érkezett és hová tart, valamint, hogy mennyi ideig fog az állomáson tartózkodni. Ebben a verzióban itt lehet megnézni, hogy melyik vágány milyen hosszú, elfér-e rajta vonatunk. A “Timetable Viwer” ablak tartalmazza a vonatmozgások legfontosabb adatait, hova tart a vonat, mi lesz a következő megálló vagy áthaladási helye, és mennyit késik.
Ebben a verzióban ezt az ablakot érintő leghasznosabb újítás, hogy az indulási idő elérkezése előtt 1 perccel zöld háttérrel villogni kezd a vonat sora a táblázatban, figyelmeztetve minket, hogy állítsunk számára be vágányutat. A kicsit késő menetek háttere sárga, a durván későké piros.

Érdekes dísz a programban a már megszokott PIDS (Platform Information Display System) azaz vizuális utastájékoztató rendszer. Ennek kezelése is lehet automatikus, de manuális is.

Hengelo-tól eltérően itt egy összevont kommunikációs panellel találkozhatunk, ami nem túl attraktívan tartalmazza a korábban megszokott telefonos, vonali telefonos és rádiós rendszert. A verzióban inde vonatkozó újítás, hogy baleset esetén mi is hívhatunk a 112 -es számon segítséget, én utasrosszullét miatt találkoztam ezzel a funkcióval.

Továbbra is a legélvezetesebb lehetőség az online multiplayer funkció, ahol a valóságnak megfelelően több táblakezelő tudja működtetni a vonalat, célszerű 4 kezelővel dolgozni.

Nekem az eddig megjelent SignalSoft-os szimulációk közül ez tetszik a legjobban, egyetlen negatívum, hogy eléggé nehezen sikerül megszokni a panel mozgatását, a görgethető módszer nekem szimpatikusabb volt, illetve Yard7 -ről HGLI felé tartó forgalomnál a demóban minden rendben volt, azonban a stable verziónál valamiért folyton magától irányt vált a vonatszemélyzet, majd rögtön jelzi, hogy rossz irányba halad. Néha előfordult, hogy a váltóknak nem volt végállása, előszeretettel beragadtak a normál vágányutak (oldalvédelem fogva tartott váltókat, szigeteltsin szakaszokat a vágányút feloldódása után is), azonban ez csak izgalmasabbá tette a munkát.

Forrás: www.vonatmagazin.hu

Tamogatóink:


 

Partnerek: