Rendezvények

II. Nemzetközi Vasút- és Vasútmodell Fesztivál

A négynapos rendezvény során a csarnok végében kaptunk helyet. A többi számítógéppel együtt L alakban elrendezett asztaloknál vártuk az érdeklődőket. A csütörtöki napon a családtagok és a szakma képviselői jöttek el, illetve a legtöbb kiállítónak és árusnak is csak ekkor volt ideje megtekinteni a többi látnivalót. A hétvégére komoly tömeg alakult ki a csarnokban, és a virtuális vonatozást is sokan kipróbálták. 

Mi két számítógépet kapcsoltunk össze hálózatba, és a Bristol irányító központot kezeltük. A látogatóknak megpróbáltuk felvázolni a SimSig működésének elvét, a fanatikusoknak részletesen megmutattuk mindent. A bátrabbak ki is próbálták a forgalom irányítást. A lelkes amatőrtől kezdve a valódi irányítóig sokan megfordultak a SimSig asztalánál. Találkoztunk régebbi rendezvényéről ismert rajongókkal is, akik hiányolták a netes hálózati játékot. Megígértem, hogy szeptembertől rendszeresen szervezünk Internetes kapcsolatot. 

A rendezvényen jól éreztük magunkat, mi is megnéztük a modellvasúti terepasztalokat és csorgattuk a nyálunkat a drágábbnál drágább modelleken. Ami talán zavaró volt némelyik terepasztalnál, hogy a vasúti jelzések (jelzők és táblák) hiányoztak, és ahol ki is építették ott nem működött, vagy nem használták a forgalomnak megfelelően. Az egyik szlovák asztalon kimondottan szépre sikerült jelzőket láthattunk, és túlnyomó többségben használták is.

A modellek árain elborzadtam, nehezen tudom elképzelni, hogy ha a fiam nagyobb lesz, meg tudok neki venni egy digitális szettet, vagy akár egy mozdonyt, a terepasztalról ne is beszéljünk. Emlékszem még, hogy 1988-ban 600Ft-ért vettem a TT-s mozdonyomat, és 150Ft volt egy kitérő (manapság két nullával kerülnek többe)!

Anyagi megfontolásból maradok a számítógépes vonatszimulátoroknál, és persze a SimSig-nél.   


Regisztrálj a Simsig.hu fórumán és tedd fel kérdésedet!

 

 

 Külön köszönet a Vonatmagazin.hu-nak és IST-nek, hogy meghívott a rendezvényre minket.

{youtube}knFe88Y7uXw{/youtube}

23. percnél kezdődik a rendezvényről készült beszámoló

Tamogatóink:


 

Partnerek: