PC-Rail Simulations

PC-Rail – Edinburgh

Az utóbbi időben megszaporodott a PC-Rail forgalomirányító szoftverhez tartozó kiegészítők száma, így mi is jobban kiélvezhetjük az angol vonatok mozgatásának örömét. Legutóbb Edingburgh Waverley került fel a játék honlapjára, amely több képernyőn át mutatja be az állomás működését. A pályaudvar London után a második legnagyobb fővonali lálomás, így bőven lesz tennivalónk a forgalom zökkenőmentes ellátásához. Ráadásképpen megkapjuk hozzá Haymarket váltókörzetét, Mnktonhall Junctiont és Millerhill Yardot is. A menetrend 2008-on alapul, ennek megfelelően jellemzően Class66-osok vontatják a tehervonatokat, a személyvonatok pedig elsősorban motorvonatokból állnak, meglehetősen sok Class 170-est láthatunk majd behaladni az állomásra, a 10,4 órás játékidő alatt egészen pontosan 250-et. Az Edingburgh kiegészítő a PC-Rail modern sorozatának tagja, bár ezt már a menetrendből és a képből úgyis kitalálhattátok. Továbbra is fizetős a móka, közel 35 fontot (11 ezer forintot) kérnek el a fejlesztők érte, de aki csak kipróbálni szeretné az egy időben korlátozott verziót ingyen is letölthet a fentebb linkelt honlapról.

 

joomplu:614

Forrás: www.vonatmagazin.hu

Tamogatóink:


 

Partnerek: