Rendezvények

Szolnoki találkozó 2009.08.30.

162 éve, 1847-ben adták át a forgalomnak a Pest-Szolnok vasútvonalat. Szolnok város augusztus 29-30.-án tartotta meg a Szolnok-napja rendezvénysorozatot. A városban számtalan program várta az érdeklődőket.

A MÁV-Start meghívására érkeztünk a városba 30.-án vasárnap. A Vonat-Magazinnal közösen a MÁV állomáson összeállítottuk a számítógépeket. Délelőtt szép számmal érdeklődtek a virtuális vonatozás iránt. A legtöbben (főleg a gyerekek) a vonatvezetést választották, de voltak olyan fiatalok akiket a forgalomirányítás is érdekelt, a régi simsig-es arcok is feltűntek a rendezvényen, valamint a MÁV munkatársai is megcsodálták a szimulátorokat. A szolnoki média riportokat készített a kiállítókkal. A városi televízió Simon Jánossal készített egy rövid riportot, az Aktív Rádió pedig minket kérdezett a forgalomirányításról. Bár az ország egyetlen vasutas magazinja is jelen volt a csarnokban, érdekes módon meg sem közelítette a virtuális vasutasokat, pedig minden számában találhatunk ezzel kapcsolatos híreket.

A simsig.hu csapata három számítógépből állította össza a forgalomirányító hálózatot. Először a King Cross-t, majd a Bristol központot irányítottuk közösen. Az érdeklődők most nem voltak elég bátrak, és csak szóban tájékozódtak. Szórólapot is osztottunk, aminek köszönhetően megnőtt a weblapunk látogatottsága.

A vonatmagazin.hu oldalon részletesen olvashattok a szolnoki találkozóról.




Tamogatóink:


 

Partnerek: