"Rádiókapcsolat" a SimSig-ben

Az elmúlt hetekben többször is összekapcsoltuk számítógépünket az interneten keresztül.

Általában a Trent központot irányítottuk. A SimSig-ben lehetőség van hogy üzenetet küldjünk a többi kezelőnek. A forgalmi helyzetek ezt meg is követelik, hiszen vonatok nagy sűrűséggel érkeznek. Aki létrehozza a szervert annak jut a "rendelkező" feladat is. Csak a rendelkező nézheti meg a tényleges vonatmozgásokat (F2) és csak Ő intézhet telefonhívást pl. Toton rendezővel. A nagy vonatszám miatt és persze a berendezés esetleges hibája miatti mozgásokat is csak a rendelkező végezheti (tolatási mozgások, jelző-meghaladás). Ezenkívül ha különleges vonatokat küldünk, a szomszédos kezelőnek azt is illik közölni. Előfordul, hogy a szomszédos terület határán végzünk tolatási mozgást, akkor ezt is meg kell beszélni, mert előfordul, hogy megkésett vonat érkezik, aminek elsőbbséget kell biztosítani. A találkozók alkalmával ezek a közlések rendszerint szóban hangzanak el, de a hálózaton eddig az F10-es gomb utáni gépeléssel történt. Esetünkben a Trent központ irányírása közben kevés időnk lett volna chat-re.

Régóta keresek egy olyan programot amivel könnyen és persze gyengébb net-kapcsolat esetén is beszélhetünk egymással. A Roger Wilco- nevű programot találtam. A Roger Wilco úgy működik mint egy pályarádió. Egy gomb lenyomásával lehet beszélni. A rendszer tud Duplex és Szimplex rádiót is emulálni....


A program telepítése után egy rövid beállítás következik: 1. megkérdezi milyen formátumban rögzítsen, 2. melyik hangkártyát használja, 3. le lehet tesztelni a mikrofonunk erősséget, 3. Duplex-fél duplex közül választhatunk, 4. melyik billentyűt használja (F12), 5. csatlakozásunk sebességét, és a portot (3782), 6. a processzor sebességéhez beállítás, 7. a hívónevünket írhatjuk ide.

 A program használata egyszerű, csatlakozás esetén a hang-szerver elküldi az IP címét, és a jelszót, ezután rákattintunk a Join-ra, beírjuk az IP-t és alatta a jelszót. Az ablakban a mi nevünk mellett megjelenek a csatlakozott játékosok nevei. Az F12 lenyomásával beszélhetünk, és kis idő múlva jönni fog a válasz. Figyelni kell, hogy a Windows hangerő beállításai alatt a felvétel kiválasztásánál a mikrofonunk hangereje is fel legyen húzva. A hálózatban sikeresen használtuk, voltak kiejtési félreértések ilyenkor a vonatszámot vagy a helységnevet beírtuk az F10 alá. Az Internetes kapcsolatot nem lassított le pedig négyen csatlakoztunk rá egyszerre.

A legközelebbi hálózati játéknál is használni fogjuk, remélem egyre többen csatlakoztok.


A Roger Wilco-val kapcsolatos kérdéseket a fórumra tegyétek fel.

A Roger Wilco programot letölthetitek a Letöltések-Egyéb letöltések alatt. 

A Roger Wilco hivatalos weblapja: http://rogerwilco.gamespy.com/

  

Tamogatóink:


 

Partnerek: